Tájékoztatások

A papír alapú szállítólevél megszűnésének időpontja és részletei - Fontos

Tisztelt Partnereink!

Az alábbiakban részletesen megismerkedhetnek a címben foglalt változásokkal.

A nyomtatott szállítólevélről való átállás lépései, részletesen:

  1. A nyomtatott szállítólevél szerepét az elektronikus-számla veszi át 2018. augusztus 14-e, keddtől. Az utolsó dátum, amikor papír alapú szállítólevél megy ki a boltokba: 2018. augusztus 13., hétfő.
  2. Az elektronikus számlát a kiszállítást megelőző napon délután-este fogják megkapni, tehát ezen már pontosan az a mennyiség szerepel majd, amit másnap kiszállítunk.
  3. Minden bolt kap egy négyjegyű PIN-kódot. A PIN-kódok generálása augusztus elején fog megtörténni, erről e-mailben, valamint képviselőink által személyesen is tájékoztatjuk Önöket. A kódokat a megrendelési kezelőfelületen belül a legördülő menüben, a „PIN-kód megjelenítése” pontban fogják megtalálni.
  4. Nagyon fontos, hogy a PIN-kódról tájékoztassák kollégáikat, ugyanis e nélkül nem fogják tudni átvenni az árut, az ODBE pedig PIN-kód hiányában nem tudja a megrendelt termékeket átadni.
  5. Felhívjuk továbbá a figyelmüket arra, hogy ellátási képviselőink, valamint az ügyfélszolgálaton dolgozó kollégáink sem férnek hozzá a PIN-kódhoz, azt kizárólag Önök látják a saját megrendelési kezelőfelületükön.
  6. Új kód generálását a jelszó-változtatáshoz hasonlóan az Ügyfélszolgálaton keresztül lehet kérelmezni, e-mail formájában.
  7. Az áruátvétel egy erre a célra rendszeresített PDA eszközön (kézi terminálon) történik, melyen be kell ütni a bolt PIN-kódját, valamint a PDA eszköz tollával alá kell írni. Más dolguk ezen kívül nincs.
  8. Az átálláskor, valamint az azt követő hetekben fokozottan állunk az Önök rendelkezésére, Ügyfélszolgálatunkat reggel 6 és délután 18 óra között bármikor hívhatják. Kollégáink kérés esetén részletesen elmondják, hogy hol található a PIN-kód, vagy ismertetik a teljes folyamatot.
  9. Ahhoz, hogy környezetvédelmi és digitalizációs törekvéseink közösen megvalósuljanak, kérjük, gondoljanak Önök is környezetükre és ne nyomtassák ki az elektronikusan megkapott számlát, hiszen a ládajegyzék és a ládacímke kinyomtatott formában elérhető marad az áruátadás során, ott lesz a ládákon, ezeken továbbra is tételesen fel lesz sorolva a láda tartalma.

 

A lentebbi képeken látható:

1. A PDA-eszközön a PIN-kód és a digitális aláírás helye. 

2. Hibás PIN-kód esetén újra fogja kérni a kódot.

 

Reméljük, fejlesztésünk elnyeri tetszésüket, ezáltal tovább gyorsítva az Önök és a mi folyamatainkat is. 

Tisztelettel:

ODBE Kommunikáció

2018.07.27.