Tájékoztatások

Az Országos Dohányboltellátó Kft. közleménye

Az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) tájékoztatja a közvéleményt és a dohánytermék-kiskereskedőket, hogy a dohányellátás továbbra is zavartalanul működik. A rémhírkeltés mindössze néhány dohánycég érdekét szolgálhatta, akik közül egyesek – mint arra ma is példát szolgáltattak – nyilvánvalóan azt tűzték ki célul, hogy a rendszeren belülről próbálják meg akadályozni a kiskereskedők zavartalan kiszolgálását.

Az ODBE teljesen értetlenül áll néhány partnere magatartása előtt, akik most azzal az új ötlettel álltak elő, hogy gyártónként külön-külön megrendelések leadására buzdítják a trafikosokat. Ezzel azt kívánják elérni, hogy egy boltba ne a már megszokott mennyiségű ládába bekészítve, hanem ennek többszörösébe összerakva érkezzen be a dohánytermék. Ennek természetesen semmi más értelme nincs, mint az, hogy megpróbálják a rendelési darabszám virtuális növelésével tovább terhelni az egyébként jól működő dohányellátó rendszert: az összekészítési idő és a kiszállítási idő is megnőjön, és a trafikosoknak is kényelmetlenséget okozzanak.

Ennek fényében is különösen érdekes, hogy az állítólagos „összeomlásról” szóló sajtókampány kinek köszönhető. A valóság az, hogy az ODBE – arra készülve, hogy a Philip Morris és az Imperial Tobacco dohánycégek szándékos kései csatlakozása miatt hirtelen forgalomnövekedés várható – bizonyos elővigyázatossági intézkedéseket volt kénytelen bevezetni éppen annak érdekében, hogy az ellátás folyamatos és zavartalan maradjon, továbbá ne forduljanak elő „tömegjelenetek” a raktárak előtt. Hangsúlyozandó, hogy a rendelések derékhadát (kb. 98 %-át) jelentő rendszeres kiszállítások zavartalanul teljesülnek, és nincsenek mennyiségi korlátozások.

Mint ahogy korábban, a tegnapi napon is sikeresen teljesítettük a vállalt kiszállításokat, és arra számítunk, hogy a bevezetett minimális korlátozásokat még e héten fokozatosan, illetve napokon belül teljes egészében fel lehet oldani.

Bár a kiszállítások tekintetében eddig nem volt tapasztalható csúszás, a részben szándékosan többszörözött megrendelésszámok miatt néhány napig esetleg egy-egy ilyen eset is előfordulhat. Ugyanakkor, az ODBE – mint eddig is, most is – mindenben tartani fogja magát a szerződéses feltételekhez.